A települési önkormányzati főépítész a településképi követelményekről a kérelem beérkezésétől számított 8 napon belül, a településképi rendeletben foglaltak szerinti szakmai konzultációt és ezen belül szakmai tájékoztatást biztosít.
A szakmai konzultációt a tulajdonos, a beruházó, vagy a tervező írásban kezdeményezi az alábbi tartalmi követelménnyel:
A szakmai konzultáció a hatályos településrendezési eszközben foglalt előírásokra is kiterjedhet.
A konzultációról a konzultáció felelőse emlékeztetőt készít, amelyben rögzíti a tervezett tevékenység helyszínét érintő, településképi rendeletben szereplő településképi követelményeket, a felvetett javaslatokat, valamint az önkormányzati főépítész lényegi nyilatkozatát.
Az emlékeztetőben rögzített nyilatkozatok kötik a települési önkormányzatot a településképi véleményezési, bejelentési és kötelezési eljárás során.
A településképi konzultáció és tájékoztatás díjmentes.