Az Szoctv. 45. § (3)-(5) bekezdésében foglaltak figyelembevételével a polgármester átruházott hatáskörben a létfenntartást veszélyeztető rendkívüli élethelyzetbe került, valamint az időszakosan vagy tartósan létfenntartási gonddal küzdő személyek részére rendkívüli települési támogatást köteles nyújtani.

 

Rendkívüli települési támogatásban elsősorban azokat a személyeket indokolt részesíteni, akik önmaguk, illetve családjuk létfenntartásáról más módon nem tudnak gondoskodni, vagy alkalmanként jelentkező, nem várt többletkiadások – így különösen betegséghez, halálesethez, elemi kár elhárításához, a válsághelyzetben lévő várandós anya gyermekének megtartásához, iskoláztatáshoz, a gyermek fogadásának előkészítéséhez, a nevelésbe vett gyermek családjával való kapcsolattartáshoz, a gyermek családba való visszakerülésének elősegítéséhez kapcsolódó kiadások – vagy a gyermek hátrányos helyzete miatt anyagi segítségre szorulnak.

 

A rendkívüli települési támogatás formái:

1. pénzbeli rendkívüli települési támogatás:

a) eseti jelleggel megállapított,

b) havi rendszerességgel nyújtott.

2. természetbeni rendkívüli települési támogatás

a) eseti jelleggel megállapított,

b) havi rendszerességgel nyújtott.

 

A tárgyévben megállapított rendkívüli települési támogatás együttes összege – a természetben nyújtott tüzelősegélyre biztosított, a villamosenergia díj támogatáshoz, földgázenergia díj támogatáshoz, tűzifa megvásárlását segítő támogatáshoz, gyógyszerkiadások viseléséhez, a gyógyászati segédeszköz beszerzése miatt, az elhunyt személy eltemettetésének költségeihez való hozzájárulás, valamint a gyermekvédelmi támogatás céljából megállapított rendkívüli települési támogatás összegének kivételével – egy család esetében a szociális vetítési alap összegének a 350%-át (99 750 Ft) nem haladhatja meg.

 

A rendkívüli települési támogatásról, a méltányossági jogkörben nyújtott támogatásról, a jogosulatlanul és rosszhiszeműen igénybe vett ellátás visszatérítésének elrendeléséről, illetve méltányosságból történő elengedéséről átruházott hatáskörben a polgármester jogosult dönteni.

 

Villamosenergia díj támogatásként eseti jelleggel megállapított rendkívüli települési támogatásra jogosult az a személy,

a) akinek családjában az egy főre jutó havi jövedelem nem haladja meg a szociális vetítési alap összegének a 460%-át (131.100 Ft), egyedül élő vagy egyedülálló esetén az 500%-át (142.500 Ft), és

b) a villamosenergiát legalább egy hónapban a lakossági piaci költségeket tükröző áron vételezte, és

c) életvitelszerűen a támogatással érintett ingatlanban lakik.

 

A villamosenergia díj támogatás ugyanazon lakásra vagy lakóházra csak egy jogosultnak állapítható meg, függetlenül a lakásban vagy lakóházban élő személyek és családok számától, kivéve az egy lakóházban élő azon személyeket, családokat, akik külön-külön mérőórával rendelkeznek. A villamosenergia díj támogatásként nyújtott rendkívüli települési támogatás ugyanazon személynek egy ingatlan vonatkozásában állapítható meg. A kérelem tárgyév december 31. napjáig egy alkalommal nyújtható be. A villamosenergia díj támogatás iránt benyújtott kérelem elbírálásához szükséges az egyetemes villamosenergia szolgáltató által – a támogatással érintett ingatlan vonatkozásában – kiállított, a kérelem benyújtását megelőző, 3 hónapnál nem régebbi dokumentum a villamosenergia lakossági piaci költségeket tükröző áron történő igénybevételéről és összegéről. A támogatás a kérelem benyújtása hónapjának első napjától számított hat hónapra terjedő időszakra, de legfeljebb tárgyév december 31. napjáig állapítható meg. Ezen időszakra megállapított támogatás havi összege az egyetemes villamosenergia szolgáltató által kiállított dokumentumban szereplő, a villamosenergia lakossági piaci költségeket tükröző áron történő igénybevételének összege, de legfeljebb havi 5.000 Ft. A megállapított támogatás egy összegben kerül folyósításra. A villamosenergia díj támogatás a földgázenergia díj támogatással vagy a tűzifa megvásárlását segítő támogatással együttesen is megállapítható.

 

Földgázenergia díj támogatásként eseti jelleggel megállapított rendkívüli települési támogatásra jogosult az a személy,

a) akinek családjában az egy főre jutó havi jövedelem nem haladja meg a szociális vetítési alap összegének a 460%-át (131.100 Ft), egyedül élő vagy egyedülálló esetén az 500%-át (142.500 Ft), és

b) a földgázenergiát legalább egy hónapban a versenypiaci költségeket tükröző áron vételezte, és

c) életvitelszerűen a támogatással érintett ingatlanban lakik.

A földgázenergia díj támogatás ugyanazon lakásra vagy lakóházra csak egy jogosultnak állapítható meg, függetlenül a lakásban vagy lakóházban élő személyek és családok számától, kivéve az egy lakóházban élő azon személyeket, családokat, akik külön-külön mérőórával rendelkeznek. A földgázenergia díj támogatásként nyújtott rendkívüli települési támogatás ugyanazon személynek egy ingatlan vonatkozásában állapítható meg. A kérelem tárgyév december 31. napjáig egy alkalommal nyújtható be. A földgázenergia díj támogatás iránt benyújtott kérelem elbírálásához szükséges az egyetemes földgázszolgáltató által – a támogatással érintett ingatlan vonatkozásában – kiállított, a kérelem benyújtását megelőző, 3 hónapnál nem régebbi dokumentum a földgáz versenypiaci költségeket tükröző áron történő igénybevételéről és összegéről. A támogatás a kérelem benyújtása hónapjának első napjától számított hat hónapra terjedő időszakra, de legfeljebb tárgyév december 31. napjáig állapítható meg.  Ezen időszakra megállapított támogatás havi összege az egyetemes földgázszolgáltató által kiállított dokumentumban szereplő, a földgáz versenypiaci költségeket tükröző áron történő igénybevételének összege, de legfeljebb havi 15.000 Ft. A megállapított támogatás egy összegben kerül folyósításra. A földgázenergia díj támogatás és a villamosenergia díj támogatás együttesen is megállapítható. Földgázenergia díj támogatásra nem jogosult az a személy, akinek tárgyévben tűzifa megvásárlását segítő támogatás vagy természetben nyújtott tüzelősegélyre biztosított rendkívüli települési támogatás került megállapításra.

 

Tűzifa megvásárlását segítő támogatásként eseti jelleggel megállapított rendkívüli települési támogatásra jogosult az a személy,

a) akinek családjában az egy főre jutó havi jövedelem nem haladja meg a szociális vetítési alap összegének a 460%-át ((131.100 Ft), egyedül élő vagy egyedülálló esetén az 500%-át (142.500 Ft), és

b) a kérelem benyújtását megelőző 3 hónapnál nem régebben kiállított számla alapján tűzifát vásárolt, és rendelkezik fatüzelésű fűtőberendezéssel, és

c) életvitelszerűen a támogatással érintett ingatlanban lakik, és

d) tárgyévben nem részesült természetben nyújtott tüzelősegélyre biztosított rendkívüli települési támogatásban.

A tűzifa megvásárlását segítő támogatás ugyanazon lakóházra csak egy jogosultnak állapítható meg, függetlenül a lakóházban élő személyek és családok számától. A tűzifa megvásárlását segítő támogatásként nyújtott rendkívüli települési támogatás ugyanazon személynek egy ingatlan vonatkozásában állapítható meg. A kérelem tárgyév december 31. napjáig egy alkalommal nyújtható be. A tűzifa megvásárlását segítő támogatás iránt benyújtott kérelem elbírálásához szükséges a kérelmező vagy házastársa/élettársa nevére szóló, a kérelem benyújtását megelőző, 3 hónapnál nem régebben kiállított tűzifa megvásárlását igazoló számla.  A támogatás összege a számlán szereplő kifizetett összeg, de legfeljebb 90.000 Ft. A támogatási összeg megállapításához egyidejűleg több számla is benyújtható. A tűzifa megvásárlását segítő támogatás a villamosenergia díj támogatással együttesen is megállapítható. Tűzifa megvásárlását segítő támogatásra nem jogosult az a személy, akinek tárgyévben földgázenergia díj támogatás került megállapításra. A Tiszaújvárosi Humánszolgáltató Központ Család- és Gyermekjóléti Szolgálata környezettanulmány útján a fatüzelés alkalmazhatóságát ellenőrizheti.

 

Eseti jelleggel megállapított rendkívüli települési támogatásra jogosult az a személy, akinek családjában az egy főre jutó havi jövedelem nem haladja meg a szociális vetítési alap összegének a 270%-át (76.950 Ft), egyedül élő vagy egyedülálló személy esetén a 300%-át (85.500 Ft).

Az eseti jelleggel megállapított rendkívüli települési támogatás minimális összege a szociális vetítési alap mindenkori legkisebb összegének 15%-a (4.275 Ft).

 

Legfeljebb hat hónap időtartamra, havi rendszerességgel nyújtott rendkívüli települési támogatásra jogosult az a személy, akinek családjában az egy főre jutó havi jövedelem nem haladja meg a szociális vetítési alap összegének a 170%-át (48.450 Ft), egyedül élő vagy egyedülálló személy esetén a 210%-át (59.850 Ft).

A havi rendszerességgel nyújtott rendkívüli települési támogatás havi összege nem lehet alacsonyabb a szociális vetítési alap összegének 20%-ánál (5.700 Ft), de nem haladhatja meg annak 50%-át (14.250 Ft). Aktív korú, havi rendszeres jövedelemmel nem rendelkező kérelmező esetén a havi rendszerességgel nyújtott rendkívüli települési támogatás megállapításának további feltétele, hogy a kérelmező a munkaügyi kirendeltséggel együttműködjön. Az egy családban élők közül rendkívüli települési támogatás havi rendszerességgel csak egy személy részére állapítható meg. A havi rendszerességgel nyújtott rendkívüli települési támogatás folyósításának megszűnésétől számított hat hónapon belül újabb támogatás havi rendszerességgel sem a kérelmező, sem a családjában élő más személy részére nem állapítható meg. A havi rendszerességgel nyújtott rendkívüli települési támogatást a kérelem benyújtásának napjától kell megállapítani. A havi rendszerességgel nyújtott rendkívüli települési támogatás időtartama alatt ugyanazon személy részére rendkívüli települési támogatás eseti jelleggel nem állapítható meg. A havi rendszerességgel nyújtott rendkívüli települési támogatásra való jogosultságot és a támogatás folyósítását a kérelemben megjelölt időponttól, vagy – időpont megjelölésének hiányában – a kérelem benyújtása hónapjának utolsó napjával kell megszüntetni, ha azt a havi rendszerességgel nyújtott rendkívüli települési támogatásban részesülő személy kéri.

 

Gyógyszerkiadások viseléséhez, valamint gyógyászati segédeszköz beszerzése miatt eseti jelleggel megállapított rendkívüli települési támogatásra jogosult az a személy, akinek családjában az egy főre jutó havi jövedelem a szociális vetítési alap összegének a 260%-át (74.100 Ft), egyedül élő vagy egyedülálló személy esetén a 290%-át (82.650 Ft) nem haladja meg, és

a) a havi gyógyszerköltsége eléri, vagy meghaladja a család egy főre jutó havi jövedelmének a 10%-át, vagy

b) gyógyászati segédeszköz költsége eléri, vagy meghaladja a szociális vetítési alap összegének az 50%-át (14.250 Ft).

A tárgyévben a gyógyszerkiadások viseléséhez, valamint gyógyászati segédeszköz beszerzése céljából megállapított rendkívüli települési támogatás összege egy család esetében személyenként nem haladhatja meg a szociális vetítési alap összegének a 200%-át (57.000 Ft).

A gyógyszerkiadások viseléséhez nyújtott rendkívüli települési támogatás iránti kérelemhez csatolni kell

a) az orvos által kiállított, a kérelmező egyhavi gyógyszerszükségletét tartalmazó gyógyszerköltség igazolást,

b) gyógyászati segédeszköz beszerzéséhez igényelt támogatás esetén 60 napnál nem régebbi dokumentumot a költségekről. A gyógyszerkiadások viseléséhez igényelt rendkívüli települési támogatás egyszeri összege az orvos által leigazolt havi gyógyszerköltség legfeljebb 50%-a, de nem haladhatja meg a szociális vetítési alap összegének a 80%-át (22.800 Ft). A támogatás összege gyógyászati segédeszköz vásárlása esetén nem haladhatja meg a szociális vetítési alap összegét (28.500 Ft).

 

Elhunyt személy eltemettetésének költségeihez való hozzájárulás céljából eseti jelleggel megállapított rendkívüli települési támogatásban részesülhet az a személy, akinek a családjában az egy főre jutó havi jövedelem nem haladja meg a szociális vetítési alap összegének a 320%-át (91.200 Ft) és, aki

a) a hozzátartozója (Ptk. 8:1 § (1) bekezdés 2. pont) eltemettetéséről úgy gondoskodott, hogy arra nem volt köteles, vagy

b) aki az eltemettetésre köteles volt ugyan, azonban a temetési költségek viselése a saját, illetve családja létfenntartását veszélyezteti. A temetési költségekre tekintettel igényelt rendkívüli települési támogatás iránti kérelmet legkésőbb a temetés költségeit tartalmazó – a kérelmező vagy a vele azonos lakcímen élő hozzátartozója nevére szól – számla kiállításának napjától számított 60 napon belül kell benyújtani.

A temetési költségekre tekintettel megállapított rendkívüli települési támogatás összege:

a) a szociális vetítési alap összegének a 160%-a (45.600 Ft), amennyiben a család egy főre jutó havi jövedelme nem haladja meg a szociális vetítési alap összegének a 170%-át (48.450 Ft), egyedül élő vagy egyedülálló személy esetén 220%-át (62.700 Ft),

b) a szociális vetítési alap összegének 140%-a (39.900 Ft), amennyiben a család egy főre jutó havi jövedelme a szociális vetítési alap összegének 170-320%-a között (48.450 Ft – 91.200 Ft), egyedül élő vagy egyedülálló személy esetén a 220-320%-a (62.700 Ft –91.200 Ft) között van.

 

Gyermekvédelmi támogatásként eseti jelleggel rendkívüli települési támogatásra jogosult az a kiskorú gyermeket nevelő személy, vagy a nagykorú gyermek, ahol az egy főre jutó havi jövedelem nem haladja meg a szociális vetítési alap összegének a 270%-át (76.950 Ft), gyermekét egyedül nevelő vagy nagykorú gyermek esetén a 300%-át (85.500 Ft). Rendkívüli települési támogatás gyermekvédelmi támogatásként a gyermek nagykorúvá válása után akkor kerül megállapításra, ha középfokú köznevelési intézmény, vagy felsőoktatási intézmény nappali tagozatán tanul, tanulói, hallgatói jogviszonyának fennállása idején, de legfeljebb 25. életévének betöltéséig.

A gyermekvédelmi támogatásként megállapított rendkívüli települési támogatás egyszeri összege gyermekenként nem lehet kevesebb a szociális vetítési alap összegének 20%-ánál (5.700 Ft), és nem haladhatja meg a szociális vetítési alap összegét (28.500 Ft).

Rendkívüli települési támogatás gyermekvédelmi támogatásként történő nyújtására tárgyévben gyermekenként legfeljebb négy alkalommal kerülhet sor.

 

A rendkívüli települési támogatás iránti kérelmet formanyomtatványon írásban – személyesen vagy postai úton –, vagy az E-ügyintézési tv.-ben meghatározott elektronikus úton a Tiszaújvárosi Polgármesteri Hivatalnál lehet benyújtani.

 

A kérelmek elbírálásáról a polgármester dönt.