Az adóhatóság kérelemre, törvényben előírt esetekben az illetékességi területén fekvő ingatlan fekvéséről, értékéről és adójáról adó- és értékbizonyítványt állít ki, amely tartalmazza
Az ügyfél közvetlenül csak gyámhivatali eljáráshoz, valamint fiatalok otthonteremtési támogatása – az ún. szocpol – átjegyzéshez kérheti az adó- és értékbizonyítvány kiállítását. Egyéb esetekben hatóság, azaz (illetékes jegyző, a bírósági végrehajtó, NAV stb.) kérheti az adó-és értékbizonyítvány kiállítását.
Külön jogszabályban meghatározott eljárások:
A kiadott adó- és értékbizonyítvány ellen – hagyatéki ügyek kivételével – fellebbezés nem nyújtható be. Hagyatéki ügyben kiadott adó- és értékbizonyítvány tartalmát a hagyatéki leltárt felvevő jegyző közli az öröklésben érdekeltekkel, aki az abban foglaltakkal szemben a hagyatéki eljárásról szóló 2010. évi XXXVIII. törvény 26. § (1a) bekezdése alapján fellebbezéssel élhetnek. A fellebbezést a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatalhoz címezve a Tiszaújvárosi Polgármesteri Hivatalhoz kell benyújtani. Fellebbezni csak a megtámadott döntésre vonatkozóan, tartalmilag azzal közvetlenül összefüggő okból, illetve csak a döntésből közvetlenül adódó jog- vagy érdeksérelemre hivatkozva lehet. A fellebbezést indokolni kell. A fellebbezésben csak olyan új tényre lehet hivatkozni, amelyről az elsőfokú eljárásban az ügyfélnek nem volt tudomása, vagy arra önhibáján kívül eső ok miatt nem hivatkozott.
A kitöltött és aláírt kérelemhez – mely honlapunkról letölthető – csatolni kell: